2008. dec. 29. 23:43 stavanger

Hiába minden erőfeszítés, a nagy évvégi toplista-gyártási láz az egyszeri belőlem is kihozza a tetszhalott benne szunnyadó bloggert, hogy bebizonyítsa a megállíthatatlanul közelgő újévnek, az igazság ideát van. (ouch!) Lévén pedig gyarló vizuálparazita, a testreszabás szolid megszállottja, aki adott esetben drága mérnökórákat öl egy-egy program OS-natívs kinezetűvé varázslására, avagy magának gyárt mpf dock ikont (ami természetesen rettentő amatőr, de legalább megfelelő felbontású), valaha még a Windowsra is húzott shell-témákat, de azok a vad napok már elmúltak, viszont egy FluxBoxot hetekig tud konfigurálni, hogy szép legyen, aztán ne használja, és örökké megállás nélkül kutatva a tökéletes háttérkép után - legalább ebben az egy témában kompetensnek érzi magát az évösszegzésre.

Csak miután összeállt a lista jöttem rá, hogy mennyire hasonló stítusúak is voltaképp, szóval nevezhetném inkább 2008 legjobb kvázi-minimál absztrakt szélesvásznú háttérképeinek is a posztot (csak félek nem férne el egy sorban), de hisz blogot írunk, hajítsuk az összes szubjektívítás hangsúlyozását sugalló lelkiismeretünket a SUTba, és merjünk nagyot mondani! A képekhez már nem fűznék külön kommentárt, vannak egyedülállók, vannak kapcsolatbanok (de [nem látható] egy sincs), sőt egy konkrét párocskát is sikerült idereprezentálnom (roppant cseles módon azonban nem egymást követő helyekre). Vannak ezen kívül olyan képek is, amelyek nem 2008ban látták meg az internet ragyogó egét - de az én laptopom matt LCD kijelzőjét annál inkább. Végigkattintva pedig kiderül, hogy merre vannak a fő vadászterületeim. Hát nem elképesztően izgalmas?


***

***
***
***
***
***
***
***
***
A hatoskát nem értem maradéktalanul.


még nincsenek kommentek
2008. dec. 5. 23:31 stavanger

Szóval nem csak az van, hogy tegnap megnéztem megint a Dr. Strangelove-ot, ami legjobb szatíra ever, és hiába brillírozik Peter Sellers három szerepben is, mégis ez a nyakas kis jenki a kedvencem:

Hanem az is van még, hogy Gajdos Sándor, a magyar ipar gyémántkeresztes védelmezője megrántott az adatbé pótzéhán is, úgyhogy most én is ilyen vicces képet vágok.

szerk[2008-12-09]: ma kiderült, hogy mindez nemis. (elszámolták a pontomat) Ettől függetlenül a tábornok rulz. 


még nincsenek kommentek
2008. dec. 1. 11:24 stavanger

- Rólam soha nem fognak írni az interneten. - zümmögte idegesen Maurice, a házilégy.
- Tévedsz,... - próbálta volna megnyugtatni őt Pierre, a lapostetű, ám a mondat közepén megneszült.

Mindig jó móka kihallgatni francia nevű rovaraink magánbeszélgetésit.


még nincsenek kommentek
2008. nov. 26. 18:15 stavanger

Amikor kinyitottam a szemem, rögtön lecsaptam az oldalszámot, mert elszaladt a lap aljáról. De lehet, hogy nem sikerült eltalálnom, mert miután óvatosan felemeltem a tenyerem, nem láttam sehol. Talán elrepült. Izgalmasabb könyvek margójára, de az igazán jó helyeken nem volt felvétel, csak a tartalomjegyzékbe, ő pedig nem akart beállni a többiek közé a sorba, ha már egyszer szabad volt. Továbbállt hát, csendes békés családokhoz szegődött házszámnak a kapucsengő fölé, és a gyerekek mindig mosolyogtak rá, amikor hazaértek. De a hideg téli estéken senki nem törődött vele, így aztán egy különösen fagyos napon otthagyta őket. Születésnapi tortákon is kipróbálta magát, és mindenki örült, meg tapsolt, amikor az utolsó pillanatban - mielőtt még a láng teljesen átolvasztotta volna nyolcasának íves fölső hurkát- megmentették az életét. Végül azt hiszem honvágya támadhatott, mert amikor kinyitottam a szemem, már megint csak ott csücsült a régi helyén, a lap alján, közvetlenül a 8-as számú megjegyzés alatt.

Ez egy nagyon szürke világ, de legalább néha esik rá egy kis hó.


még nincsenek kommentek
2008. okt. 26. 17:13 stavanger

Ez pedig már egy kimondottan régi szerelem: az 5x2 végén, a stáblista alatt csendül fel, és az utolsó jelenettel egyetemben olyan megnyugvást nyújt egy abszolút felkavaró film végén, hogy azzal a szájízzel kelünk fel a székből, hogy mégsem teljesen lehetetlen.

Download.

5x2 Mégsem?


még nincsenek kommentek
2008. okt. 25. 0:11 stavanger

újranézem a Bourne-trilógiát, HDben, hogymáshogy, a formátumváltás remek alkalmat (alibit?) szolgáltat ahhoz, hogy újranézzük kedvenc filmjeinket, dehisz hazudok, mert nem HDben nézem, csak HDRip-ben, mert csóró diák vagyok, ha majd egyszer jólfizető állásom lesz, akkor a havi keresetemből szépen apránként lecserélem a gyűjteményemet egy valódira, egy legálisra, visszafizetem a filmiparnak, amivel megkárosítottam őket, akkor majd nem kell hollywoodnak többé sztrájkolnia, de ott tartottam hogy: Watchment olvasok, mert megbabonázott Dr Manhattan katatónikus ábrázata, miközben kisujjból pusztítja a tankokat, miegymást, meg Dennis Lehane-t is, mert az Agave szerencsére szépen lassan kiadja az összes eddigi regényét, és hát kedvenc, vasárnap a Giants rangadózik, de az Eaglesnek is kemény meccse lesz, nézném is, csak hát nem egy idősávban vannak, a Sport1en meg úgyis ellövik az összes aznapi meccs eredményét, szóval összességében:


...the time of my life.

Egyszerű vagyok, mint a faszeg, na.

még nincsenek kommentek
2008. okt. 24. 13:14 stavanger

Oké, ezt nem mostanában ismertem meg: a Once-ot azután néztem meg, miután az összes hazai blog jól körülrajongta a nagy nemzetközi sikereket elért minimálpénzből leforgatott ír csodát, de még azelőtt, hogy itthon bemutatták. Szóval olyan jó fél éve. Engem - hogy őszinte legyek - nem fogott meg igazán, egyszerűen nem az én stílusom, valahogy túlontúl érzelmeskedőnek tartottam, habár minden tiszteletem a készítőké, mert egyrészt egyáltalán nem látszik a filmen, hogy nem hivatásos színészek játszanak benne, másrészt ügyesen elkerülnek mindenféle klisét. Összességében tehát egyszer (srry;) jó volt (ha menő filmesblogot írnék, azt mondanám: hétpertíz). 

Az elejét viszont egyszerűen muszáj volt újra-és-újra megnéznem, annyira belopta magát a szívembe. Először is a dal a maga elementaritásában eladva, beleüvöltve az éjszakába, csak úgy, mert ki kell adni magunkból, aztán az a remek jelenet... Fantasztikusan el lett találva, érezni a dinamikát a párbeszédben, és minden egyes újranézésnél mosolyra fakaszt.

"Bullshit?":)


még nincsenek kommentek
2008. okt. 23. 18:46 stavanger

Második versenyzőnk egy tipikus indie rock szám, bár fajtájából is a populárisabb hangzásvilágú. Kifejezetten igaz ez arra a remixére, amivel én tulajdonképpen először találkoztam, és megszerettem. Nemcsak, hogy rövidebb, meg átdolgozták kicsit a hátteret, hanem az érfelvágós impossible helyett it's possible-t ismételgetnek a refrénben. Másfelől viszont az eredti videója teljesen hangulatos, ellenben a remixével, amiben tök feleslegesen felerősítenek néhány háttérzajt, hogy direkt rombolják az élményt. -_-

Tehát az erdeti:

 

És a Studio remix:

Download.

I don't wanna feel like it's an end of a summer.


még nincsenek kommentek
2008. okt. 23. 9:50 stavanger

Kezdésnek valami igazán lendületes (a címével ellentétben). Ez a klip egész egyszerűen zse-ni-á-lis. Először csak tátott szájjal bámultam. Aztán másodszor is. Aztán harmadszor rájöttem, hogy a zene is legalább olyan jó.

Szóval először: blow your mind off!

Aztán másodszor (gyerünk, nyomjad a play-t újra;)

És ha harmadszorra is szeretnéd... (jobbklikk, mentés másként)

Ja és a lyrics, mivel nem is olyan könnyű megtalálni (még):

And everything is going to the beat
And everything is going to the beat
And everything is going

And you said it was like fire around the brim
Burning solid burning thin the burning rim
Like stars burning holes right through the dark
Flicking fire like saltwater into my eyes
You were one inch from the edge of this bed
I dragged you back a sleepyhead

They couldn't think of something to say the day you burst
With all their lions and all their might and all their thirst
They crowd your bedroom like some thoughts wearing thin
Against the walls against your rules against your skin
My beard grew down to the floor and out through the doors
Of your eyes, begonia skies like a sleepyhead

Your head


még nincsenek kommentek
2008. okt. 23. 9:03 stavanger
Nos, mivel rendes blogot vezetni még mindig nincs elég életem/időm (van ebben némi ellentmondás, de sebaj), ezért még mindig nem fogok rendes blogot vezetni (tada.wav!). Ellenben van néhány zene, amikkel mostanában ismerkedtem még, és hát - hogy a divatos webkettes kifejezéssel éljek -  megosztásra érdemesek. Na lássuk a medvét!

még nincsenek kommentek
Régebbiek | Végére »